Cikkek

Agyszivattyú középiskolás fokon

Lopják a friss szürkeállományt Magyarországról.  Külföldi egyetemek már a legtehetségesebb hazai középiskolásoknak is vonzó ösztöndíjat ajánlanak, hogy náluk folytassák a tanulmányaikat. Természettudományos tárgyakból az országos középiskolai tanulmányi versenyek élmezőnyének legalább négyötöde nem magyar egyetemeken folytatja a tanulmányait - tudósít a Népszabadságban Tanács István.

Felhízlalt kockázatok

Magyarországon a népességnek csaknem a kétharmada túlsúlyos és 28 százaléka elhízott az utolsó ilyen felmérés szerint, és 1983 óta megdupllázódott a férfiaknál a elhízottak aránya. Mintha nem izgatná a többséget, hogy a kövérséggel arányosan csökken a várható élettartam illetve, hogy hatványozottan nő a betegségek kockázata - amire a Európában ma különös figyelem fordul, az európai elhízás elleni napot erre találták ki.  

Titokzatos körök a tengerben

Egyelőre nincs még tudományos magyarázat a Zágráb köelében, a tengerben talált titokzatos körök születésének megfejtésére. Az egymástól harminc méterre a parttól egyenlő távolságra találhatóképződményekre atermészetvédők és a tengerkutatók találtak rá és még újabbak felfedezésére számítanak Dugi Otok közelében. 

Kerekes doboz

Kilenc kilós és húsz dollárba kerül az új bicikli. Nem fogod kitalálni, hogy miből készül, de annyit elárulunk, hogy nem tűzálló. Egy izraeli feltaláló, Izhar Gafni szerint a kartonpapírból készült bicikli forradalmasítja a közlekedést. A civilben gyártósorokat tervező mérnök amatőr bringás, és több évig kísérletezett a kartonbicikli kifejlesztésével. 

Locsolták a homokot, ez a piramisépítés titka

Mint a teniszpálya a sportoló lába alatt, úgy működött a sivatagi homok az óriási kőtömbök alatt. A homokszemeken gurult a súly, ahogy a totnacipő a salakon. Ez lenne a piramisépítés rejtélyének megoldása egy új kutatás szerint.  

Életmű díj a DMA támogatásával

Dr. Oláh István kapta a Hevesi Endre Alapítvány életmű díját 2014-ben - a Dimenzió Média Alapítvány támogatásával. A DMA egyik alapfeladata a magyar tudományos újságírás támogatása, és a kiemelkedő teljesítmények díjazása. Ebben a küldetésben az alapítvány a szakmai együttműködést lehetőségét felismerve a rangos díj támogatásával tette lehetővé, hogy 2014-ben kiaoszthassa a Hevesi Endre Alapítvány az életmű díjat. 

 

A rákért felelős molekulát találtak

A vastag- és a végbélrák - az úgynevezett kolorektális tumorok - kifejlődését vizsgálva amerikai kutatók rájöttek arra, hogy az élelmiszerekben lévő zsírok emberi szervezetben tárolása és a betegségek kialakulása között egy molekula teremt kapcsolatot.