Genetikailag alkoholista férfiak?

Egy finn kutatócsoport vizsgálatai szerint háromszor nagyobb az esélye annak, hogy egy férfi alkoholfüggővé válik, mint annak, hogy egy nő tegye ugyanezt. Az alkoholizmus ugyanis okoz agyi elváltozásokat is, amely megnehezíti a leszokást. A legutóbbi vizsgálatok alapján viszont a nőknél nem látszódik az az agyi aktivitás, amely az addikciót fenntartja, tehát könnyebben leteszik a poharat.

 

 

 

Az agyi elektromos tevékenységben nagyobb változásokat tapasztaltunk a férfiaknál, mint a nőknél, ami meglepetés volt, pont ellentétes a várakozásainkkal"

- mondta a Daily Mailnek Dr. Outi Kaarre, a finn kutatócsoport vezetője.

Az alkoholistáknál nagyobb az elektromos aktivitás az agykéregben, ahol a döntéshozatal folyamata is játszódik. Ezt már korábban felfedezték, most az derült ki, hogy ez főleg csak a férfiakat érinti.

Korábban többször is nyilatkozott Zacher Gábor arról, hogy mekkora problémát jelent az alkoholizmus ma Magyarországon. Az alkoholbetegek száma becslések szerint nagyjából 800 ezer fő. Jelenleg az országban egyébként 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, és évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt, így gyakorlatilag minden magyar család érintett.