
Mint a teniszpálya a sportoló lába alatt, úgy működött a sivatagi homok az óriási kőtömbök alatt. A homokszemeken gurult a súly, ahogy a totnacipő a salakon. Ez lenne a piramisépítés rejtélyének megoldása egy új kutatás szerint. 
Dr. Oláh István kapta a Hevesi Endre Alapítvány életmű díját 2014-ben - a Dimenzió Média Alapítvány támogatásával. A DMA egyik alapfeladata a magyar tudományos újságírás támogatása, és a kiemelkedő teljesítmények díjazása. Ebben a küldetésben az alapítvány a szakmai együttműködést lehetőségét felismerve a rangos díj támogatásával tette lehetővé, hogy 2014-ben kiaoszthassa a Hevesi Endre Alapítvány az életmű díjat.

A vastag- és a végbélrák - az úgynevezett kolorektális tumorok - kifejlődését vizsgálva amerikai kutatók rájöttek arra, hogy az élelmiszerekben lévő zsírok emberi szervezetben tárolása és a betegségek kialakulása között egy molekula teremt kapcsolatot.

Két éve nagy botrány kerekedett abból, hogy egy papirusz alapján Jézus lehetséges házastársáról vitatkoztak amerikai tudósok. A Vatikán hamisítványról beszélt. Kiderült, a dokumentum erdeti, jelentése azonban korántsem egyértelmű - írja a nol.hu a New York Times nyomán
Az allergia kezelésében használt készítmények nem csak az allergiás tünetek csillapítására lehetnek alkalmasak. A Journal of Leukocita Biology folyóiratban közölt vizsgálat szerint az antihisztaminok a daganatos sejtek növekedését is képesek lehetnek megállítani.
Kiemelt cikkek