Elfelejtheti a memóriazavart
Évente legalább egyszer újjonganak a tudományos lapok, hogy sikerült visszafordítani az Alzheimer kór tüneteit. A legfrissebb jelentés arról számol be, hogy a hat résztvevővel folytatott kísérlet során jelentős sikereket értek el. A betegek a csatlakozása idején nem, vagy csak nehezen tudták ellátni munkájukat, de a kísérlet végén mind vissza tudott térni az állásába, vagy javult a munkája. A program része volt az átfogó étrendváltozás, az agy stimulációja, a testmozgás, az alvás optimalizálása, valamint bizonyos gyógyszerek és vitaminok alkalmazása - tudósít az MTI.
RészletekIdősebbek a tengerek a Napnál
Eddig is sok elmélet keringett a földi óceánok eredetéről, de ezek mindegyike azt feltételezte, hogy a víz a Naprendszer kialakulásakor keletkezett. Ezt cáfolja most a Michigani Egyetem, a Carnegie Institution, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ és az Exeteri Egyetem kutatóinak új tanulmánya.
Mégsem rabszolgák építették a piramisokat
A történetírás talán legnagyobb blöffje, miszerint az egyiptomi fáraók korának piramisait rabszolgák munkájának köszönhetjük. Úgy tűnik el kell vetnünk a gigantikus kőtömbök alatt roskadozó, bilincsre vert szolgák vízióját, a világ hét csodájának egyikét ugyanis maguk az egyiptomiak hozták létre. Méghozzá felbérelt, fizetett munkások – állítják az archeológusok a focus.it szerint.
A memóriazavar és a vércsoportok
Idősebb korban jó mentség az AB-s vércsoportúaknak, ha elfelejtenek valamit, hogy nem tehetnek róla, a vércsoportjuk a hibás - ezt a mentséget adja a feledékeny időseknek a Neurology szaklap legújabb száma.
Fél órás kezeléssel gyengíthető a depresszió
Biztatóak a kísérletek, könnyen lehet, hogy akár fél óra alatt jelentős mértékben gyógyítható lesz a depresszió, legalábbis ezt állítják a kutatók az amerikai Harvard Egyetem gyakorlókórházának új kísérleti eszközével végzett kísérletek nyomán. A szakemberek legtöbbje bizakodóan fogadta a készüléket, amely már az első, húszperces kezelés után azonnali javulást hozott, és a használatának még mellékhatása sincs.
RészletekÉvekig vigyázott a petéire - és megérte
Több mint négy évig, egészen a kikelésükig vigyázott a petéire egy mélytengeri polip. Ez a leghosszabb eddig feljegyzett idő, amelyet egy állat az utódai gondozására fordított a megszületésük előtt - az origó beszámolója szerint.
RészletekOxigéngyártás mesterséges levéllel
Julian Melchiorri még csak most diplomázik az angol iparművészeti egyetemen, de a nevét az elmúlt pár napban sokan megjegyezték. Julian a Tufts Egyetem kutatóival közösen fejlesztett ki egy mesterséges levelet, ami fény hatására oxigént termel, pont úgy, mint a Földön található növények.
Részletek