Egy másik magyar, akire a fél világ figyel
A budapesti Fazekas Gimnáziumban érettségizett Haiman Zoltán, aki ma már a Columbia Egyetemen oktat, és csoportjával bebizonyította, hogy az egyik közeli galaxis közepén két szupermasszív fekete lyuk kering egymás körül - tudósít a nol.hu.
RészletekSemmi kétség - csillaganyagból vagyunk
Több millió évvel a Nap születése előtt történt szupernóva-robbanások nyomait fedezték fel magyar, olasz és német csillagászok. Az amerikai tudományos akadémia lapjában közölt eredmények szinte archeológiai karakterű képet vázolnak fel arról a por- és gázfelhőről, amelyből Földünk is kialakult több mint négy és fél milliárd évvel ezelőtt - tudósít az MTA honlapja
RészletekMagyar kamerákkal követik a gigntikus fúziós kísérletet
Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban kifejlesztett intelligens kamerarendszer képein pillanthatták meg először a kutatók, ahogy a világ legbonyolultabb sztellarátorában, a Wendelstein 7-X-ben felvillan a plazma - tudósít az MTA honlapja.
Váratlan részecske - egzotikus elméletek
A Nagy Hadronütköztető két detektorában is szokatlan jeleket találtak nagy energiájú proton-proton ütközésekben. Az adatok utalhatnak egy teljesen váratlan, új részecskére, azonban egyelőre valószínűbb, hogy csak véletlen egybeesésről van szó tudósít az MTA honlapja.
RészletekOkosít a képesség, képesít az okosság - mondják a galambok
Rendkívüli összefüggést sikerült bizonyítaniuk magyar kutatóknak, amikor azt vizsgálták, hogy a rajban repülő galambok csoportját melyik egywed irányítja, és kiderült, hogy az, amelyik gyorsabb, annak a tájékozódóképessége is jobban fejlődik. Arra figyeltek fel a kutatók, hogy a repülő galambok vezetői nemcsak a sebességük miatt állnak az élen, hanem a navigációs döntéshozatali képességükkel is a többiek elé kerülnek. Ahogy arról az index is beszámolt
RészletekFelbukkant a negyedik ős
Az ősi gének kutatói felfedezték a negyedik ősi embercsoportot, amely a mai európai génkészlet kialakításában szerepet játszott. Az eddigi kutatások alapján a mai európaiak három nagy ősi népesség, az őshonos vadászok, a Közel-Keletről bevándorló földművesek és egy harmadik, a bronzkorban keletről érkező populáció keveréke.
RészletekVisszatérhet a malária Magyarországra
A globális felmelegedés egyik hatásaként ismét megjelenhet Magyarországon a fél évszázada felszámolt malária.
Részletek