Van élet a Marson - állítja a NASA

Folyékony víz található a kanyonokban és a kráterek falán nyaranta –közölte a NASA hétfőn a The Guardian szerint, miután korábban már hírét adta, hogy nagy bejelentésre készül a vörös bolygóval kapcsolatban. A kutatók szerint ezzel nagyobb az esélye annak, hogy az élet valamilyen formában jelen van a Marson. A vízcsíkok hosszú, sötét foltokat hagynak a bolygón, amelyek több száz méteren is megjelenhetnek nyáron, míg fel nem száradnak ősszel.

A kutatók egyelőre bizonytalanok abban, honnan származik a víz, jöhet a föld alatti jégből, sós víztározókból, esetleg lecsapódhat a ritkásabb marsi atmoszférából is.

„Folyékony víz található ma is a Marson – mondta el a Mars-kutatásban részt vevő vezető tudós, Michael Meyer a The Guardiannek. – Emiatt gyanítjuk, hogy legalábbis lehetséges: van élhető környezet a Marson jelenleg.”

Óceán is lehetett a Marson

Korábban csak azt feltételezték, hogy valamikor lehetett víz a Marson, míg év elején a NASA arról számolt be: a bolygó északi féltekéjének felét óceán foglalhatta el a távoli múltban. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben már érkeztek jelek arra, hogy a Marson jelenleg is találhatók nedvesebb részek.

A folyások csak akkor tűnnek fel, amikor a Mars felszínének hőmérséklete –23 fok fölé emelkedik. Azért maradhat meg ilyen hidegben is, mert a bolygón található sók miatt csökken a víz fagypontja, és folyékony tud maradni 0 Celsius-fok alatt is. „A rejtély az volt, hogy mi teszi lehetővé ezt a folyást. Feltételezhetően víz, de eddig nem volt erről színképes jelzés” – mondta el Meyer.

Korábban beszámoltunk róla: „Mars-rejtély: megoldva” címmel harangozták be korábban a NASA mai sajtótájékoztatóját. Már ekkor lehetett sejteni, hogy folyékony víz jeleire bukkantak a tudósok.