A New England Journal of Medicine című amerikai folyóirat online változatában közölt tanulmány készítői mintegy 200 ezer európai ember bevonásával vizsgáltak 180 olyan génvariációt, amely a testmagasságot befolyásolja. A résztvevők egy része koszorúér-betegséggel küzdött, amely világszerte a korai halálozás leggyakoribb oka.

Az eredmények azt mutatták, hogy a testmagasság 6,5 centiméterenkénti csökkenésével a koszorúér-betegség kialakulásának kockázata átlagosan 13,5 százalékkal növekedett. Ez azt jelenti, hogy egy 168 centiméteres emberhez képest egy 152 centiméteres embernél 32 százalékkal magasabb a kockázata a koszorúér-betegség kialakulásának.

A Leicester Egyetem kutatói szerint a testmagasságot befolyásoló gének további vizsgálata új módszereket eredményezhet a szívbetegségek kockázatának csökkentésére.

A tanulmányt részben finanszírozó Brit Szív Alapítvány (BHF) egészségügyi vezetője, Peter Weissberg ugyanakkor megjegyezte, hogy a genetikai adottság csupán egyike a betegséget kiváltó számos tényezőnek.